szerda, június 23, 2004

További híreink következnek.

Gergely, szatmárnémeti lakos, hirtelen felindultságból de kurvára előre megfontolt szándékkal ma nem ment be dolgozni. Gaztettjének eredményeképp fennmaradó négy óráját édesanyjával karonfogva töltötte, ruhavásárlással. Ami szégyen, mert hamarosan 23, dehát egy anyának nagyobb örömöt szerezni, hogy elötte felpróbálni 18 különböző színű és méretű nadrágot, nem lehet. Ameddig én Claudiuval beszéltem telefonon, féllábon állva a próbafülkében, anyám el is magyarázta az elárusitónöknek, hogy igen, eléggé elfoglalt a fia, most is az apja nadrágját hordja, mert az meg az ő cipöjét. Nagyon szép dolgokat találtam, pl egy eredeti hugo boss inget, meg ilyen apróságokat. Aztán, elkészítettem apámnak az ajándékot, kinagyíttattam és berámáztattam három szép képet, amit készítettünk. majd felteszem ide is.
majd, vissza a céghez és a nyakamba szakadt az egész lófasz. megérkezett egy igencsak komoly kliens, aki, ha minden jól megy, és megveszi holnap az állat BMWjére a négy darab Dunlop SportMaxx 225-45-ZR 17esét (amúgy, csak törzsvendégeknek: a morzsadarabka a 7es alatt van) akkor bizony kábé ezer ajrót fog lepengetni ügyes kis kezeimbe. Kaptam egy csomó szép gumit, premier a cégnél: Pirelli P Zero Nero, kis ördögszarvai vannak a guminak, 22o euró plusz áfa, zseniális, haláltotálultrabrutál gumi. a többi pedig a szokásos, egy pár szimpatikus P6ooo-es, amúgy a P6ooo-es szerintem a gumiipar Gina Lolobrigidája, a forma ugyanis több éve a férfiszívek dobogtatója, bár már vannak azóta sokkal jobbak, szebbek. ja és vettem délután egy CD-t, The French Connection, francia sanzonok gyüjteménye, a forró nyári napokra, a Buena Vista Szosál Club mellé. télre tartogatjuk a Nightwisht, az úgyis olyan viking.