kedd, július 20, 2004

Tegnapszpot, nem sikerült feltenni, de azóta sem vesztett aktualitásából.

elég vékonyan csorog az internetcsap, de megtettem a szükséges lépéseket. Többek között, jobb netkapcsolatot kerestem, és elökészítve a Félszigetes kirándulásba burkolt állatságot, irtam egy levelet az Oranzs Romániának, hogy GPRSelni szeretnék majd, a Maros partján, konkrétan hogyan lehet blogolni, a sátor mélyéröl, mit ajánlanak.
jó hét kezdödik, mostanában amúgy nem nagyon ölöm agyon magam a melóval, eléggé megijesztett ez a szíves sztori. Endreboynak dolgozom valami szépen, most éppen, hamarosan felnyomom ideis. de már unok annyit igérni, tényleg erröl le kéne szokjak, hogy ne válllaljak be olyan balfaszságot ami frankó lenne, de nem tudom, vagy nincs idöm, vagy satöbbim, hogy megcsináljam, szóval ez kéne meg ezer más jellembeli dolog.
Ma volt nálam Csomai, aki ha minden jól megy, nyugaton fog doktorálni, mi azhogy nyugaton, Texasban, ami azért kurvára nyugat, Baratimi pedig hamarosan érkezik haza, ö is eléggé nyugaton van, Frankfurt am Oder, mire anyám epésen megjegyezte, hogy látod fiam, ha tanultál volna. kösz.
Aztán, nagyon örvendek, mert felhívott Kriszti (höstetteiröl lennebb olvashatnak többek a dokumentálósabb Olvasók) és megkérdezte, hogy nincs-e egy autónk kölcsön és tudtam neki segíteni, végre énis.
Cseteltem Teklacsekkel, meg Sebéjével, lehet hogy holnap meglátogatnak, lassan olyan leszek, mint egy gumiraktár formájú Siratófal, csak jönnek a blogzarándokok, aztán meg kéne látogassam Tókos barátomat és kedves életepárját. Meg még sokan másokat.
Ja, és a tegnaphoz. Nem voltam kinn az OMV kútnál. Ez valami gergely-jellembeli dolog, nem? Megpróbálom megfejteni magamat. Ezen a héten.

4 Comments:

At 10:57 du., Blogger tsir said...

igen, és bejött, ott voltunk és elolvadtunk a forró vendégszeretetedtől:-) milyen siratófal??? melletted legfeljebb a nevetéstől lehet könnyeket hullatni:)) köszömszépem a sokátát meg hogy ülhettünk az almafa alatt és hogy reload Korodit is játszottunk:)

At 11:47 de., Anonymous Névtelen said...

Korodi!
Na vajon milyen szart talaltal kimegint velem kapcsolatban. Biztos megint valamilyen dolgomat jooooooo boven eltulozva nevetseges formaban adtad elo mint alltalaban mindig, mar lassan 10 eve.Regen sem idegesitett es most sem mert6 mindenkivel ezt csinaltad/csinalod, de legalabb mindenki jol szorakozik rajta. Tobbek kozott en is. Ha valaki viszont megsertodik miatta, akkor az vessen magara, csak nehogy tulzasba vidd!!!! :-/ Ez az utolso megjegyzes nem ram vonatkozik mert en ilyen teren nem ismerek hatarokat.
Na csa

At 2:29 du., Anonymous Névtelen said...

Hálás lehetsz Kori Gerinek mert többek között te is vonzottál a félszigetre!!! ...nem eléggé, de ez nem számít:)

Megjegyzés küldése

<< Home