szombat, február 05, 2005

az új évre a terveim egy kicsit tobb alvás, több szórakozás, több kisgabi, sokkal több kisgabit szeretnék, azaz idöt vele, aztán a cég is persze, nem maradhat el, mert 2004 elég felemásra sikeredett, és a publikus leleplezése a 2005-ös tervnek, csak itt, csak önöknek, hogy vettünk egy rallyautót és autóversenyezni fogok, részletek késöbb, aztán hogy fejlesztés alatt, de már látható a MediaWork webmesteremberek kemencéjéböl frissen sült gerbog.ro.
Tegnap euro-tomázs-unikum-whisky-jaegerbuli volt, most pedig kimegyek a rallyra, még csak nézöként, de aztán májustól a lovak közé csapunk, délután pedig kisgabi-kóródi-pingvin-nagyvárad-réku-sógi-jessica lesz, mostanában türelmetlen-kedvetlen-fáradt-fázós-unalmas-unott-balfasz vagyok, és a kis Pingvin mostanában elég sokat betegeskedik, részben miattam is:) tegnap véletlenül egy kézifékes havoncsúszás közben leblokkolt a kézifék, lefogta a kereket, majd a féklapok kiégették a dobot, szóval reszkess, szatmári ralivilág, amúgy a Pingvin után most hogy nevezzem el a raliautót, szerintem Tigris lesz, vagy valami hasonló, merthogy a Peugeot mint oroszlán csak ez kisebb, de 230 lóerö, full rali felszerelés, Bilstein B14 teleszkóptól hátsó ablaktörlöig minden fasza, és kép is lesz róla, de addigis, egy kis culture générale, katt ide, vagy ide, hogy mire számits.
ja, és a legfontosabb, hogy kurvagözöm sincs, hogy fogom vezetni. hajrá, Tigris!