vasárnap, február 20, 2005

Nagykárolyi különkiadás

Gabi amúgy már itthon lakik, Nagykárolyban, amely egy olyan kisváros, amilyenröl a Kispálésaborz dalol, ha kispolgári hatvanasévekbeli tegyetek el beföttet sztorikat emleget, és eddig csak három korcsmát ismertem, az arisztokrata Red/Brown-nak hivott Olaszt, amely arisztokratizmus legföbb ismérvei hogy az amúgy gyönyörü akvárium üvegén a halak etetését németül is megtiltották, hátha a Kirbályra hazaérkezett
A Kirbáj szó a Kirchweih-Fest kifejezésből ered, melynek jelentése templomszentelés, más szóval templombúcsú.

A búcsú ünnepe egy különleges alkalom az év többi ünnepei között, hiszen nemcsak a templom felszentelésének az emléknapja, hanem egy kegyelmi alkalom a lélekben való megújulásra (a szentgyónás által). Ez az Egyház tanítása szerint a feloldott bűnök ideigtartó büntetésének, következményeinek a csökkentését vagy eltörlését jelenti.

A templombúcsúnak óriási közösségi jellege van, mert ilyenkor vendégpapok érkeznek, és a szomszédos települések hívei is eljönnek. Így történt ez az idei búcsú alkalmával is, amikor szeptember 14-én délben 12 órakor megkondult a templom harangja, jelezve az ünnepélyes szentmise kezdetét. A szentmise főcelebránsa Matos Ferenc pápai prelátus apát-kanonok úr (aki 1970-1978 között Tasnádon szolgált), az ünnepi szónok pedig Ft. Veres Attila nagymajtényi plébános volt. Eljöttek a nagyváradi, margittai és közelebbi települések hívei, akik részt vettek mind a szentmisén, mind a délután megtartott zenés imatalálkozón.

szöke sváb atyafi, az új audi a6-os a parkolóban, hátha meghatódik, mikor meglátja hogz "bitte die Fische nicht füttern", ajánlom viszont mindenki figyelmébe a mazsolás túrós palacsintájukat, aztán az otthonosabb Bukaresti, ami olyan beszélgetöskorcsma, nyáron terasz is van, kellemesen egyszerü, és szerintem azért beszélgetös, mert a székek egyenes háttámlái miatt csak ülsz mereven, és az asztalon könyökölve megfejtjük, vajon működne-e nélkülünk a Universe, és a harmadik a Laska bár, a rendörséggel szemben, ahol csipös füstös a levegö, olcsó a pia, és Laska szolgál ki, a társaság pedig, miután a Bukaresti bezárt, itt jön rá, hogy ha a világegyetem nem is, de a Laska bár nélküle nem menne, Gabi szeret ott lenni, én pedig nem, de ettöl függetlenül egy jó hely.
Ez volt eddig.

Szombat este viszont két újabb helyet tettünk be Tiborral és Kisgabival a repertoárba, az egyik a helyi agro-western korcsma, a Ludy, (tuti hogy a tulajt Ludwig Ludeschernek hivják) ahol két Kóródihaver szülinapját ünnepeltük, kesernyés sörrel, édeskés borral és Fricivel, a harmonikás cigánnyal, és az elején nem élveztem majd három óra múlva Tibivel vertük az asztalt hogy "sudár cigányjááááány", majd onnan indultunk gyalog a Vidibe, ami a Videó Bár kifejezés röviditése és annak idején itt nézte a kilencvenes éveke eleji fiatalság a legújabb Jackie Chan filemeket, videón, most pedig elit diszkó volt, ahonnan mi messziröl kiríttunk, én a szakállammal és hitlerjugend frizurámmal, Gabinak meg nem lógott ki a cicije, nem volt kisminkelve a füle, szóval irtó konzervativ öregeknek éreztük magunkat, majd engedtem a Jack Daniel's csábitásának, és a táncparketten találtuk magunkat, egy Stukker nevü sráccal, aki a szülinapját ünnepelte, mi pedig Kisgabival egy csomó ismeretlen embert kértünk meg, hogy kivánjanak neki boldog szülinapot, és igazán jól lehet táncolni a manele-re bár arra már homályosan emlékszem, most pedig itthon betegeskedem, és Dream Theater live és Propellerheads zene megy.